Amikor 1989-ben létrehoztuk a Horváth & Partners csoport budapesti irodáját, nem volt konkrét tervünk arra, mit is szeretnénk 20 év múlva elérni. Minden akkori elképzelésemet felülmúlta a valóság: az eltelt időszakban az IFUA 100 fős vállalkozás lett; cégcsoportunk pedig 400 főt foglalkoztat, 100 millió eurós árbevétel mellett.

Az IFUA nagyjából egyidős a magyar rendszerváltással. Alapítóként, kicsit kívülről nézve úgy láttam, hogy az elmúlt 20 évben a vállalatvezetés színvonala jelentősen fejlődött és az élenjáró magyar vállalatoknál eléri a "nyugati" színvonalat. Ezt igazolják a 2005-ben Magyarországon is útjára indított Controlling Benchmarking Klub eredményei.
Tavaly pedig közös német-magyar felmérést készítettünk Navigátor néven arról, hogy mit tesznek a vállalatok a válságban - ennek a megállapításai is azt mutatják, hogy hasonlóak a vállalatvezetés által érzékelt problémák, a reakciók és az intézkedések.

Minden évben részt veszek a Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumon, ahol lehetőség nyílik találkozni gyakorló magyar vállalatvezetőkkel, szakemberekkel - itt is azt tapasztaltam, hogy nyitottak a korszerű módszerekre és vezetési elvekre és értik a tulajdonosok, a külföldi anyavállalati vezetők elvárásait, az általuk beszélt „irányítási" nyelvet.
Az IFUA mind a versenyszférában, mind a közszolgálati szektorban dolgozik, köszönhetően a Nyugat-Európában megfigyelhető tendenciának, mely az elmúlt 4-5 évben elérte Magyarországot is: eszerint a korszerű irányítási módszerek adaptálhatóak az egészségügyi intézményekre, a hivatalokra, az okmányirodákra és segítségükkel jobbá, hatékonyabbá válik a közszféra. Ez egy hosszú folyamat lesz, itt van még bőven tennivaló.

Az IFUA által az eltelt 20 évben elért eredmények az ügyfelek bizalmának köszönhetőek, melyet kemény munkával, kiváló minőséggel szolgáltunk meg. Külön öröm számomra, hogy bár a cégalapítás 20. évfordulója kapcsán nyilatkozó ügyfeleink a rövid videófilmekben más és más gondolatokat fogalmaznak meg, a szakmai elismerés és az IFUA-val való elégedettség mindegyikből visszaköszön.

További sikereket kívánok a cégnek és az országnak egyaránt - a következő húsz évre!

© HORVÁTH & PARTNERS 2008